"Kiválasztott Képek" címmel az elmúlt ötven év legjelentősebb magyar fotográfiáit bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a Budapest Galériában.
A Magyar Fotóművészek Szövetsége által rendezett kiállításon mintegy száz képet mutat be a fél évszázados jubileumát ünneplő szervezet.
Múlt és jelen összekapcsolására vállalkozik ez a kiállítás, hogy méltó módon mutassa be azt a társaságot, amely átvezette a történelmi időkön a fotósgenerációkat - mutatott rá köszöntőjében Schneider Márta, a kulturális tárca szakállamtitkára. Mint mondta, a fotó a világ legőszintébb médiuma.
A kiállítás, valamint az évfordulóra készült, több mint 300 képet tartalmazó album anyagát Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója válogatta. A képeket a múzeum egymillió fotót rejtő raktárából, illetve magángyűjteményekből gyűjtötte össze.
Az igazgató hangsúlyozta: nem a nevek, hanem a képek alapján ítélte meg az alkotások jelentőségét. Ismertetése szerint az új tárgyilagosság, a szocialista realizmus és a neoavantgárd vonalát képviselő művek egyaránt szerepelnek a válogatásban; a művészi, valamint történelmi fotók is fele-fele arányban képviseltetik magukat. A fotó vagy látványt teremt, vagy valóságot örökít meg, de mindkettő ugyanolyan művészi alkotás - jegyezte meg.
A december 10-éig megtekinthető tárlat célja, hogy bemutassa, a szövetség mennyiben járult hozzá a magyar fotótörténet és az egyetemes fotográfia értékeihez.

Forrás: MTI

BEKE LÁSZLÓ MEGNYITÓJA

BEKE LÁSZLÓ MEGNYITÓJA

KÖSZÖNTŐ

KÖSZÖNTŐ

A MEGNYITÓRÓL

A MEGNYITÓRÓL

A 2006 NOV. 12. METRO UJSÁG VEZÉRCIKKE